Egyszerű, de mégis sokrétű, megragadó, őszinte, különleges. Interaktív, teltházas előadásaikon a felnőttek legalább annyira szórakoznak jól, mint a gyerekek. A Kékfestőinas című bábelőadás kapcsán a Majorka Színház színművészeivel, Táncsits Majával és Tapolcsányi Andrással beszélgettem.
Hogy csöppentetek bele a bábszínház világába?
A: Maja már 5 évesen tudta, hogy színésznő lesz.
M: Érettségi után a Kolibri Színház stúdiójában tanultam, és itt kezdtem el a színészmesterség mellett a bábozással is foglalkozni. Amikor Andrással végeztünk, az idősebb kollégáktól kaptunk jó tanácsokat. Ők világítottak rá, hogy önállóan-párként jól működhetnénk. Így kezdtük el. Egy idő után annyira sok fellépésünk lett a Kolibri Színház mellett, hogy önálló társulatot hoztunk létre, hosszú évek munkája alakította ki azt, amit most csinálunk. A Három kismalac 2003-ban az első bemutatónk volt, ez tekinthető a Majorka Színház születésnapjának.
A: Előadni mindig szerettem, főleg mesét mondani. Alapvetően nem gondolkodtam korábban bábszínházban, a Kolibriben tanultam meg a szakmát, és a kezdeti pozitív visszajelzések indítottak el ebbe az irányba. Segített minket az is, hogy kiderült, jól megy a gyerekekkel való kommunikáció, működik a dolog.
M: Jó tanáraink voltak, Szívós Károly, Kássa Melinda, Török Ági, hogy párat említsek a nagyok közül. A technikai fogásokon túl, a bábbal – bábban való gondolkodás a legfontosabb, amit tőlük megtanultunk. Ez olyan, mint a gyermeki gondolkodás, bármiből lehet bármi. A darabjaink eszközhasználatban is megjelenik ez, például a tárgyanimációban.
A: Fontos, hogy e mögött szépen megformált gondolat is legyen, és ne csak látványokban gazdag „rongyrázás”. Az előadásban legyen egy jól kimunkált báb, és olyan tárgyak, amikkel asszociációt ki lehet váltani és természetesen mögöttes tartalom, ami semmi szín alatt sem öncélú.
Mi ihlette meg a Majorka színház létrejöttét? Honnan ered a név?
A: Az egész Majorka Színház gondolata onnan indult, amikor 2002-ben a kapolcsi fesztiválon voltunk játékmesterek, egy dramatikus játszóházat vezettünk. Ez a Regejáró hosszú ideig fontos része volt az életünknek. Itt találkoztunk a Márkus Színházzal, a Laci királyfi című darabjukat nézve jött az ihlet, hogy mi is ezt a vonalat szeretnénk követni. Egy év után álltunk a saját lábunkra. A névadó én vagyok, a Majorka tudatos szójáték eredménye. Feleségem, Maja neve volt a fő ihletadó, de a major szó is benne van, és természetesen bele lehet érteni a mindenki által kedvelt baleári-sziget nevét is.
Sokan a bábszínház hallatán egy unalmas, paraván mögött bábrázós előadásra gondolnak. Számotokra miben / miért aktuális ez a műfaj? Hogy látjátok ma a bábszínház helyzetét?
M: A bábozással kapcsolatos sztereotípiák kialakulása a nézőben a miatt lehet, hogy a bábszínház sokáig az előadóművészetek mostohagyereke volt.
A: Nem mindegy, mit akar kifejezni az, aki bábozik. Hogy tekint a bábozásra? Csak megélni akar belőle? Hogy viszonyul a gyerekekhez? Számomra aki a gyerekeket lenézi, az magát sem tekinti komoly embernek. A mi gondolkodásmódunkban nem leereszkedünk a gyerekhez, hanem felemeljük magunkhoz.
A: Az aktualitással kapcsolatban: a Bab Társulattól – és vezetőjétől, Zugmann Zoltántól – jelentős inspirációt kaptunk. A régi népi tudást modern elemekkel ötvözik. Ezt jó ötletnek tartjuk mi is, hiszen a 21. században élünk, ha a helyzet megkívánja, modern elemeket is beleépítünk a darabba, hiszen így lesz aktuális.
Mire tanít Titeket a bábművészet?
A: Mi elsősorban népmeséket dolgozunk fel, ennek a háttérirodalmát is tanuljuk. A magyar népmesék a világ alapértékeivel dolgoznak, ennek alapmotívuma, hogy ha rossz helyzetben vagy, abból a saját erődből kell kimozdulnod, és ehhez mindig kapsz segítséget, csak hinni kell benne. Fontos, hogy legyen egy egyértelmű magja a mesének, pontosan tudjuk, hogy mit akarunk kifejezni vele.
M: Az önálló, független bábszínház fenntartása egy nagyon komplex szervezést igényel. A dramaturgiától kezdve, bábkészítésig számos feladatunk van. Az emberábrázolás is tanulási folyamat. Az adott karakter felépítése nagyon izgalmas. Meseírás közben sokat foglalkozunk lélektannal, a mesehőseink motivációit kutatjuk.
Miben látjátok a hivatásotok lényegét?
A: Nekünk ez feladatunk. Mindenestül imádom az egészet, még a számomra kevésbé kellemes részeit is. A boldog emberek kifacsarják magukat, ekkor van sikerélmény.
Feltűnt, hogy előadásaitokon nem csak a kicsik figyelnek tátott szájjal, hanem a felnőtteket, időseket is ugyanannyira elvarázsolja az előadás és legalább annyira élvezik, mint a gyerekek. Olyan erő és összhang árad az előadásaitokból, ami rendkívül különlegessé teszi a produkciókat. Mi a titkotok? Mitől más, mitől egyedi az, amit csináltok? Hogy teremtitek meg az összhangot?
A: Szeretünk játszani, mint minden gyerek. Fontos, hogy a közönség lássa, hogy két játszó ember van a színen, akik élvezik is, amit csinálnak. Ezt nem kell megjátszani, és pontosan ez az, ami a nehéz helyzeteken átsegít minket. Ismerjük egymás minden rezdülését.
M: A titok magunk számára is titok, és nem is biztos, hogy bölcs dolog ezt megfogalmazni, mert akkor elveszítené a varázsát.
A: Megesik, hogy fáradtan állunk színpadra, de amint elkezdődik az előadás, a gyerekek szeretete és energiája teljesen feltölt. Ez kölcsönhatásban működik a közönséggel és egymás között is.
Sokszor kaptunk pozitív visszajelzést arról, hogy milyen jó ránk nézni, és milyen jó, amit csinálunk. Jóleső ez a megerősítés szakmailag és civilben egyaránt.
M: Az összhang az abból is fakad, hogy az életben is egy pár vagyunk, de ez önmagában kevés. Mi megtanultuk egymást. A szakmai bizalom is fontos, például egy-egy improvizációnál hátra tudok lépni. Érezni kell, hogy kin mikor van a hangsúly. Olyan ez, mint egy mérleghinta.
A: Az a hangsúlyos, amit mi közvetítünk, és nem az a fontos, hogy te vagy én legyek a középpontban.
Miből nyertek inspirációt?
M: Arra próbálunk törekedni, hogy nyitott szemmel, szívvel legyünk a világban. Legutóbb például egy táncházban tanultunk új dalokat, amiket beépítettünk a legújabb előadásunkba. Minden hat ránk, negatív dolgokból is tudunk tanulni. Az is viszonyulási pont, hogy tudd, hogy mit és hogy nem akarsz csinálni.
Kanászlegény, szegénylegény, királylány, boszorkány, sárkány, tündérek a fő szereplői történeteiteknek. Mit jelent számotokra a mese, a történetmondás? Van szándékos didaktikai szándék, koncepció a történetek mögött vagy csak egyszerűen elvarázsolni szeretnétek a közönséget?
M: Szeretjük a meséket, különösen a magyar népmeséket, mert azokban minden benne van, ami az élethez kell. A mesék fő gondolati magva az, hogy mindenkinek van egy feladata. El kell indulni, bízni kell, hogy sikerülni fog és kapsz az úton segítséget. Legyél erős, mászd meg a saját hegyeidet, találd meg az utad, és teljesítsd azt, ami miatt itt vagy. Ha eltévedsz, bízz, hogy kapsz segítséget. A Jóisten egyik meséből sem hiányzik. Fontos, hogy tudj örülni, amikor eléred a célodat.
A: Az igazságnak van itt jelentősége. Mindennek a helyére kell kerülnie, mi ezt mutatjuk be. Van bennünk egy küldetéstudat, de minden sallang nélkül, emberléptékűen szeretnénk ezt megvalósítani.
M: A mesékben végül minden a helyére kerül. Az ember az életben is erre törekszik. Vannak mellékösvények, de megvan a helyes út.
Hogy zajlik az alkotás folyamata? Mennyi idő kidolgozni egy darabot?
A: Jó párhuzamot lehet vonni az emberi élet létrejöttével, ugyanis 9 hónap kell a megfoganástól a megszületésig. Van, amikor csak lappang, nem látszik a növekedés és van, amikor beindul a folyamat. Mi nem iparosok vagyunk, meg kell várni, amíg a darab megérik. Nem tesz jót neki ha siettetjük.
M: Mi otthon dolgozunk és van két gyerekünk, ez ad egy speciális helyzetet. A 9 hónapban az anyagbeszerzéstől a bábok elkészítésén át a szöveg megírásáig mindennek bele kell férnie, de fontos, hogy a családi összhang is meglegyen. A megszakítás nem tesz jót neki, fontos, hogy csak arra tudj koncentrálni, akkor tud működni az alkotófolyamat. Folyamatosan jelen van a darab köztünk, állandóan gondolkozunk, ötletelünk rajta, beszédtéma köztünk. Amire fókuszálsz, arra leszel fogékony.
Mi alapján választotok ki egy-egy történetet?
A: Kell, hogy valami megfogjon minket a mesében. Ez lehet technikai megvalósítás is, de a mondanivaló, vagy egy olyan részlet, ami nekünk fontos. Rengeteg mesét olvasunk, e közben érzi az ember, hogy mikor találta meg azt, amit keresett.
Kinek és miért ajánljátok a Kékfestőinast?
A: minden gyereknek és felnőttnek ajánlom, 3-99 éves korig és még azon is túl.
Külön örülünk, hogy hazai pályán a Megyeri Klubban játszhatunk.
